Gyülekezeti alkalmak, Debrecen
103. CD
2019. 11. 03. vasárnap
1. óra
Ké: 318 - Csak rád van szükségem ima: Uherkovich Z.
Zsoltárok 105, 1-7.42-45 Hoczka I.
Senki más nem tudja dicsőíteni az Urat, csak az, aki átment azokon, amiken az Úr átvezette.
Amit Isten tett, az a szeretet, hogy értünk adta a Fiát, ez a legnagyobb, ez csoda. Ezt hirdethetjük, ennek örülhetünk.
Örülhetünk az örökségünknek is, amit Krisztusban kaptunk.
Galata 2, 17-21 Tárnok D.
"szeretett engem, és önmagát adta értem"
hozzászól: Uherkovich Z.
ima: Uherkovich Z. 183 - Csak zengje, zengje
2. óra 373 - Ó! Sion ébredj
ima: Falucskai D.
Zsoltárok 79, 9; Cselekedetek 13, 23 (Az egyedül igaz Isten 49.) Apostol I.
A Szabadító Isten
1. Mit jelent számunkra, hogy Isten szabadító Isten?
2. A krisztusi szabadság és a Szellem szabadsága
--------------------------------------------
1. Mit jelent számunkra, hogy Isten szabadító Isten?
- a bűnből való szabadulást. "szabadító" héberül: Jesuah - ez Jézus. Jézus Krisztus a mi szabadító Istenünk.
Ján 1,29 elviszi a "világ" bűnét - az egész világét!
- A Sátán, a hálál és az istentelenség uralma alól is megszabadított.
Zsolt 18,2-7.18
- A csüggedésből és a nyugtalanságból is megszabadít. Zsolt 42,12; 43,5
"Ne nyugtalankodjét a ti szívetek, se ne féljen..."
- Megszabadít a félelemtől. Ézs 12,2-3
Minden helyzetben megszabadít
Hab 3,17-18
Zsolt 70,7 "szeretik a te szabadításodat". Ahol nincs szorultság, ott nincs szükség szabadításra. Aki nem tapasztalt szorultságot, az nem ismeri, milyen a szabadítás.
Zsolt 107,23-32 refrén: "de az Úrhoz kiáltottak szorultságukban..."
2. A krisztusi és a Szellem szabadsága
- akik helyesen jártak el ebben a szabadságban:
Zsolt 25,4-5 - ez a krisztusi szabadság: nem akarok letérni az útról, amit Isten kijelölt, akarom, hogy vezessen. Ha letérek a kijelölt útról, megint a Sátán fogságába esek.
Zsolt 73: Ászáf nem értette, miért van az istenteleneknek jó dolga, az istenfélőknek pedig nehéz úton kell járni. 23-24.26 - de megértette, hogy a nehéz úton biztos célba vezet az Úr.
- akik nem helyesen jártak ebben a szabadságban
Ézs 63,9-10 Isten megszabadította Izraelt, vezette őket, bevezette őket az ígéret földjére, de ők megszomorították Őt engedetlenséggel, ezért Isten ellenségükké lett.
Zsolt 106,19; 2Móz 32,4b.35.34
Hós 13,4 - Ő az egyetlen szabadító
Miből szabadított még meg?
Gal 1,4-5 - kiszabadított e jelenvaló gonosz világból
ima: Ecker A. Z.é.: 255 - Bízom benned, Uram Jézus
2019. 11. 06. szerda
Ké: 417 - Ó ne félj, ne rettegj ima: Uherkovich Z.
Filippi 1, 21; 3, 7-8 Ecker A.
"Nékem az élet Krisztus" ... "akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek"
Ne mérlegeljük, mit veszítünk el, ha egészen átadjuk az életünket!
Hogyan tudjuk jobban megismerni Őt és "megnyerni" Őt?
Jézus Krisztus mondja: "Azért szeret engem az Atya, mert leteszem az életemet".
Fil 3,3kk - Pálnak lett volna mivel dicsekednie test szerint, de ezt kárnak és szemétnek ítélte
hozzászól: Apostol I.
Hogy mennyire ismerem meg Krisztust, hogy mennyire lesz hasznos az életünk Isten számára... ettől függ, hogy megnyerjük-e Krisztust, hogy életünk-e Ő.
Ehhez fel kell adnunk MINDENT!
1Móz 22,12kk most már tudom... és nem kedveztél a te fiadnak... énérettem.
hozzászól: Tóth Zs.
"a meghalás nyereség" - így gondoljuk-e?
Az Úr Jézus meghalása mindannyiunk számára nyereség.
Mi eljutunk-e oda, hogy a magunk halálára is nyereségként tekintsünk?
ima: Opposits G. Z.é.: 413 - Ó Jézus, drágább vagy nekem
2019. 11. 10. vasárnap
1. óra
Ké: 61 - Csak az Úrnak nagy kegyelme ima: Ecker A.
Énekek 8,6-7 Falucskai D.
A vőlegény vágya: pecsétként vegye fel a párja, a szívére, a karjára.
Az igazi szeretet önmagát adja.
Az Úr Jézus buzgó szerelme a sírba vitte őt.
Semmi nem olthatja el az Ő buzgó szeretetét irántunk.
Jeremiás 29, 11 Tárnok D.
Isten gondolata irántunk: erre emlékezünk
Számunkra is az volt a gondolata, hogy békességünk legyen és nem háborúságunk, és hogy kívánatos véget adjon nekünk.
Amiben vagyunk, javunkra adja.
Krisztus által.
Zsoltárok 91,1-16 Uherkovich Z.
Ígéretsorozat - csak egy feltétellel
"Hívj segítégül"
Ha: az Urat tartod oltalmadnak.
Az Ő munkája, hogy ebben a helyzetben vagyunk.
Ígéret: "segítségül hív engem és meghallgatom őt".
Elpecsételt, örök életre.
Nem a pusztulás volt az Ő gondolata, hanem hogy kimentsen.
A kívánatos vég igazából az a kezdet, amit Krisztusban kaphattunk, ami nála folytatódik.
ima: Uherkovich Z. 7 - Énekeljünk az Úr szent ajándékiról
2. óra 125 - Szent igéd szerint vágyom élni
ima: Tóth Zs.
1Timóteus 4, 10-11 (Az egyedül igaz Isten 50.) Apostol I.
Isten minden embernek megtartója, kiváltképp a hívőknek.
szótér=szabadító és megtartó
A magyar nyelvben van különbség a két oldal közt.
Mit jelent, hogy Isten megtartó?
Minden embernek megtartója.
1Tim 2,1.3 - minden embert meg akar szabadítani és tartani.
Ha ebben imádkozunk, Isten munkatársai leszünk.
A megtartás nem a mi érdemünk.
Titus 3,4-7
A mi megtartó Istenünk jóvolta, emberek iránti szeretete az Ő irgalmasságából tartott meg, a mi Urunk Jézus Krisztus által.
1. Nem a mi igaz cselekedeteinkért, hanem az Ő irgalmasságából.
Jézus Krisztus, a megtartó, a bűnösökért jött.
2. Akinek ez nem kell, az nem is részesedik belőle (csak amennyire mindenki más is).
Luk 18,9-14
3. A megtartásunkhoz újjászületésre van szükség.
A víz az Ige.
Az Ige mag is, ami által elindul az új élet valakiben.
A Szent Szellem azt végzi, hogy ez a megfogant új élet bennünk uralkodó is legyen, vegye át a régi helyét.
Mindez a mi megtartó Jézus Krisztusunk által lehet, az Ő bennünk lakozása által.
4. Az Ő kegyelméből megigazulva részesülünk az Ő kegyelmének áldásaiból, az örökségből.
Ezt a megtartást az Isten jóvoltának elfogadása és az újjászületés által kaphatja meg mindenki.
***
Ezen fáradozott Pál, hogy ezt hirdesse és tanítsa, és ezt hagyta Timóteusra és ránk is.
Ézs 45,21
"Kiváltképpen a hívőknek" - erre fokozott gondja van.
Róma 5,9-10
Ef 5,23 - A fej megtartója a testnek
Fil 3,20 - A megtartó Úr jön értünk
2Tim 4,18 - minden gonosz cseltől, az Ő mennyei országára
A gonosz ezt szeretné megakadályozni.
Az Úr ezt nem engedi.
Van példa arra, hogy valakiről azt mondja, hogy Isten országára megtart
1Kor 5,5 - hogy megtapasztalja, mi a következménye tetteinek, de a szelleme megtartasson
Izraelről:
Ézs 43,3
Isten megtartásának eszközei:
akiknek kijelentést adott és akikre az Ige hirdetését bízta
1Tim 4,10
"mivel reménységünket vetettük az élő Istenbe, aki minden embernek megtartója, kiváltképp a hívőknek"
1Tim 1,1
Titus 1,3
Isten most mindenkit meg akar szabadítani, tartani.
Minden időben gondoskodott olyanokról, akik ezt hirdették.
Akkor is engedelmeskedtek ennek, ha ez szenvedéssel járt. Ha az életükbe is került.
Jó bizonysága lehet ennek a legegyszerűbb hívő is:
Tit 2,9-10 - a megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék
Akit az Úr megtart, az örvendező ember és dicsőíti Őt.
Luk 1,45-47
Júdás 1,25 - Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak dicsőség!
Az ellenség ravaszsága nem múlja felül.
128. ének - hitben Krisztussal most miénk a megtartás
Zsolt 3,8 - Kelj fel, Uram; tarts meg, Istenem!
Mt 14,30 -"Uram, tarts meg engem!"
ima: Uherkovich Z. Z.é.: 128 - Ó, jöjjetek mind, kik megfáradtatok
2019. 11. 13. szerda
Ké: 419 - Súlyos napokban ima: Uherkovich Z.
Zsoltárok 50, 1-15 Tóth Zs.
Mi lehet az egyik oka a vallásossá válásnak? Hogyan lehet ebből szabadulni?
--------------------------------
Rm 1,20-21
Amikor megszűnik a szívbeli hála, akkor egyenes az út a vallásosság felé.
Ézs 46,3-5
Lk 6,35
A vallásosság nyomorúságából való kiút:
15. v.: "Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged..."
hozzászól: Apostol I.
Mi okozza a hálátlanságot? Áldoztak ők, csak nem hálából. Az volt a fontos, amit ők tesznek, nem amit Isten.
A hívő embernek az a fontos, hogy mit tett és mit tesz Isten. Az ebből fakadó hála pedig nem lesz nála tétlen.
hozzászól: Uherkovich Z.
A félszívűség és az abból való kiút
Ézs 1,10-18
ima: Ecker A. Z.é.: 429 - Új szívet adj
2019. 11. 17. vasárnap
1. óra
Ké: 77 - A Golgotán, ott szenvedett ima: Falucskai D.
Zsoltárok 119, 72; János 1, 14 Opposits G.
Az Isten Igéje mindennél értékesebb
Mt 13,44
Zsolt 119,67.71 - A megaláztatásra szüksége van az embernek
A három indikátor
Zsolt 119,127
105. v.
Jer 31,30
97. v., 105. v., 98-100.v
144. v. oktass, hogy éljek
161. v.
169. v.
Zsoltárok 119, 9.92.165 Uherkovich Z.
A törvény betöltője, az Ige Krisztus
ima: Uherkovich Z. 123 - Igéd örök ajándékát
2. óra 127 - A Te szavad, ó nagy Isten
ima: Tóth Zs.
1Korinthus 10, 23; 6, 12 (Kérdés-felelet. 2019.) Apostol I.
"Mennyire szabad a gyülekezetben különböző biblia-értelmezéseket hirdetni?"
----------------------------------------
1. Nem minden használ és épít
2. Vigyázzunk, hogy ne legyünk a saját biblia-értelmezésünk hatalma alatt, annak "megszállottjai".
Az igehirdetés szükséges, hasznos, építő és áldásos kell legyen:
1Kor 12,7; Ef 4,29; 1Thessz 5,11
Ugyanez igaz minden beszédünkre és írásunkra.
A gyülekezetben nem érdekességeket, újdonságokat, szenzációkat kell hirdetni...
Minden gyülekezetnek van egy általános tanítása. Ha valakinek olyan értelmezése van, ami elüt ettől, akkor a gyülekezet nem fogja tudni hova tenni. Mielőtt hirdetni akarná valaki, beszélje meg a helyi gyülekezet vezetőivel.
Ha ez nem történik meg, egészen odáig mehet a dolog, hogy szétszakad a gyülekezet.
Példák:
Az elragadtatás kérdése
Az egyoldalúság kérdése:
a) Isten szeretete, kegyelme és irgalma - amikor ebbe nem fér bele a szent, bűngyűlölő, ítélő Isten, akkor ez egyoldalúvá válik.
b) A cselekedetek kérdése
c) A törvény kérdése - Van aki mindenféle törvény ellen szót emel
A házi közösségek kérdése - amikor a házi közösség szembe van állítva a gyülekezetbe járással. Vagy amikor az a preferált módja az összejövetelnek, amikor mindenki elmondhatja, hogy egy Igét hogyan értelmez.
A közösségépítés téves elképzelése. Az igei közösségépítés: 1Jn 1,7 ha világosságban járunk, közösségünk van egymással.
Mit jelent az, ha valaki a saját biblia-értelmezésének megszállottja?
Legyünk türelmesek a más biblia-értelmezése felé - 1Kor 13,9-13
Az Allversöhnung képviselői lenézik, akik nem úgy látnak, és szétszakítják a gyülekezeteket.
A nyelveken szólás, a csodák erőltetése
Mit tegyünk azokkal, akik akár életükkel, akár tanításukkal nem építenek, hanem rombolnak? 2Tim 2,13; Tit 3,9; 2Tim 3,5
Nem elég, hogy én meg legyek győződve arról, hogy engem Isten vezet, amikor valamit hirdetek! Lásd: 1Kor 14,29; 1Kor 1,10
ima: Uherkovich Z. Z.é.: 283 - Ha az Úrral járunk
2019. 11. 20. szerda
Ké: 440 - Mutasd meg hadd lássam ima: Falucskai D.
1Mózes 45, 4-8 Ecker A.
József élete
József minden helyzetet az Úrtól vett.
Háromszor olvassuk: "de az Úr Józseffel volt"
1Móz 39,7kk - József az Urat nem akarta megbántani, ezt tartotta meg a kísértésben.
Vannak helyzetek, amikor el kell futni.
2Móz 3,7
1Móz 45,7-8
József nem sejtette, hanem tudta, hogy Isten irányította így az útját. Nem az emberekre nézett, akik a sérelmeket okozták neki. Elengedte a sérelmeket, és meg tudott bocsátani. Mert Isten jelenlétében élt.
1Móz 50,15-20
József mintha ezt mondta volna: "Isten jót gondolt felőletek, én se gondoljak rosszat!"
1Móz 50,24 József rendelkezett a tememeiről
2Móz 13,19
hozzászól: Uherkovich Z.
Zsid 11,21-22 József hit által rendelkezett a tetemeiről
József csak Istenre néző szemmel tudott végigmenni azokon, amiken Isten végig vezette.
József előképe Krisztusnak
hozzászól: Apostol I.
1. József az Úr Jézus előképe - milyen szempontból? 1Móz 45,7 Jézus Krisztus a szabadító
Gyűlölték, megvetették, majd meg is ölték.
Nem rója fel senki bűnét, és nem hánytorgatja fel. Csak azt, ha nem fogadják el kegyelmét.
2. A paráznaság végigível az emberiség egész történetén. Ne bízza el magát a hívő ember sem, hogy őt a szexuális bűnök nem érinthetik. Ha látjuk az Úr szeretetét, ez arra indít minket, hogy ne kövessük el a bűnt.
3. József rendelkezett a megholt testéről.
Nincs benne semmi jó, de nem mindegy, hogy mi lesz a testünkkel, mert a Szent Szellem temploma. Ne rontsuk meg!
2Móz 13,19, Józs 24,32 - ebből látszik, hogy Izrael fiai végig a 40 éven hordozták József tetemeit. ~ Krisztus halálát hordjuk a testünkben
Ha hordozzuk az Ő halálát, akkor látszik meg az Ő élete is a mi halandó testünkben.
ima: Uherkovich Z. Z.é.: 426 - Velem vándorol utamon Jézus
2019. 11. 24. vasárnap
1. óra
Ké: 83 - Győzelmet vettél ima: Falucskai D.
Efézus 3, 12 Tárnok D.
Bátorság Istenhez járulni
A nép nem mert a hegyhez, Istenhez járulni.
Nádáb és Abihu mert, nem megfelelő módon. Utána testvéreikben félelem volt, mert nem lehet akárhogy Istenhez járulni.
Amikor végignézünk az elmúlt héten, ott van a szívünkben, hogy így nem állhatunk meg Isten előtt.
De:
"Akiben van a mi bátorságunk" -
nem vakmerően, de azzal a hittel és bizalommal, amit az Úr Jézus Krisztusban kaptunk.
Ez az Úr Jézus Krisztus keresztje.
Isten szeretetében ott van az Ő elfogadása is. Ez csak az Úr Jézus Krisztus által lehetséges.
Zsoltárok 89, 20 Tóth Zs.
A kiválasztott
Ethán zsoltára, aki egy lévita bölcs volt.
Isten szeretete és hűsége milyen viszonyban áll a szerencsétlenséggel, amik Dávidot érték. Isten hű a szövetségéhez - miért voltak ezek?
Az Úr Jézusra mutat.
Isten a bűneset után nem hagyta magára az embert. Mindig adott olyanokat, akik őrá mutattak.
Az embernek szüksége volt szabadítóra - Isten felkarolta az embert.
És közülünk választott ki szabadítót, olyat, aki hasonló hozzánk.
Zsid 2,16-18
Valamennyien kísértések között vagyunk. Ő sem lett kivétel.
Isten, amikor azt látta, hogy itt nincs más megoldás, hogy it valakinek vállalnia kell, hogy a megoldás ideje eljött -
Ez 1,26
az emberek közül senki nem tudott Őhozzá eljutni.
Csak az volt méltó, aki fönt volt, aki tiszta,szent volt, aki onnan jött.
Jn 3,13
Ő kellett, hogy eljöjjön, aki vállalja.
Nem adta fel, amikor látta a helyzetet.
Ennek tudatában jött.
Az Ő szentsége,tisztasága megmaradt végig.
Ezt a tisztaságot adta nekünk.
(Nekünk sikerül megmaradni abban a tisztaságban, amit Tőle kaptunk? Ha nem, még inkább tartsuk a személyét nagyra, aki egyedül képes tiszta maradni.)
Ő nemcsak eljött, feltámadott, hanem valamennyiünknek bizonyságot tett, hogy ez megtörtént.
Lk 24,39
Nem volt könnyű.
Fil 2,7-10
Zst 89,3. vö. 39. 45-46.
De ha végig megnézzük, megláthatjuk az értelmét.
Krisztus nem bukott el. Kitartott. A menny dicsőségét hordozta, mégis szenvedett, kitartott értünk.
hozzászól: Uherkovich Z.
Ef 3,12
ima: Uherkovich Z. 281 - Mily drága is nekünk e jó hír
2. óra 129 - Siessetek, hamar lejár
ima: Tóth Zs.
Jelenések 2, 1-7 (Kérdés-felelet. 2019.) Apostol I.
A) Mit jelent az első szeretet?
1. időrendben
2. fontosságban
1. Időrendben: amikor először szerettük meg az Úr Jézust, amikor újonnan születtünk. Amikor először tapasztaltuk meg, hogy mi csak a kárhozatot érdemelnénk, ő mégis szeretett és megszabadított bennünket.
Túlcsordult bennünk a lelki szeretet is.
Mária: szellemi és lelki magasztalás is
Túlcsordult a lelki öröm is.
Ez annak a következménye volt, amit megértettünk, hogy Ő cselekedett velünk.
Ez az első szeretet olyan, mint a menyasszony és a vőlegény szeretete.
Mindent felad pl. az ember emiatt.
Izrael is így tett:
Jer 2,2
Nagyon hasonlít a gyermeki szeretethez.
teljesen rábízza magát.
Jer 2,6 - kietlen körülmények közt is
Ezt a szeretet hiányolta Isten Efézusban, és ma is, ha nincs meg nálunk.
2. Fontossági sorrend
Jézus Krisztus az első
Kol 1,18 - mindenekben Ő legyen
Mindenki más csak Ő utána következik-
Ő az első, aki érdekel bennünket, aki nekem parancsol, aki megtölti a szívünket.
Az Úr szeretete a legfontosabb.
Utána és rajta keresztül szeretem a többit. Nélküle a többit sem tudom igazán.
Mt 22,37-39
Az első az Úr
Mt 10,37
Ha kiestünk: emlékezzél meg, honnan estél ki.
b) Mi jellemző arra gyülekezetre, ahol az első szeretetet elhagyták?
1.) Krisztus személye helyett Krisztus ügye kerül előre.
Amikor ez fontosabb, mint Ő, ez az első jele.
Jézus Krisztus ilyenkor már csak egy ügy. Feladatot, tennivalót jelent. A kötelességtelesítés lesz fontos. A Krisztussal való bensőséges, meghitt és személyes közösség helyett a Krisztusért való szolgálat tölti ki az egyén vagy a gyülekezet életét.
Kb. mint ha a házasságban a férj mindent megtesz, megad a családért, de nincs ideje rájuk. Meg igénye.
Vagy ha a feleség mindent rendbentart, de már nincs ereje, kedve se a férjére.
Mikor újonnan születtünk, egy számít csak, amit Ő mit tett.
Ne essünk egyik végletbe se, de ha soha nincs időnk egymásra, akkor semmi értelme.
A Jel 2-ben nem kifogásolja a jótetteket. De kínálja az élet fájának gyümölcsét, mert az élet nincs meg benne.
Mit lát az Úr a szívben? Mindez az iránta való égő szeretetből fakad vagy kötelesség, vagy megszokás?
Az Úr látja. És ha vele közösségben vagyunk, meg foga nekünk mondani.
2. A Krisztussal való szeretetközösség helyett nagy hangsúlyt kapnak az ismeretek.
1Kor 1,9 . közösség: bizalmas viszony. Mint a házastársak között van: vele meghitt, bensősége, őszinte, mindenki mást kizáró kapcsolat.
Legfőbb vonása a személyesség.
A hívő élet nem ismeretek felhalmozása.
Hanem a mit megismerünk, ahhoz vezessen, hogy az Úrral még mélyebb és szorosabb legyen a közösségünk.
Hogy általuk még jobban megismerjük és szeressük Őt.
Az igazságot szeretetben kell követni.
Fil 1,9
Hogyan vagyunk mi?
Ez jó, de veszélyes is.
Az ismeret felfuvalkodottá tehet, és már nem a szeretetközösséget erősíti.
Azt kell elvégezze:
Zst 18,2-3 (olyan, mint egy szerelmi vallomás- azt mondja el, mi neki az Úr)
3. Milyen az imaéletünk?
Akit szeretünk, szeretünk beszélgetni vele és egymás közelében lennünk.
Ha nem örömteli az imánk, ha vontatott - nem biztos, hogy a nagy áhítat jele.
Az Úr nem kíván hosszú imát.
Csak: szívből.
Szüntelen - elég egy fohász, egy köszönet.
A folyamatos párbeszéd rövid szóváltások és szünet, de kapcsolatban vannak egymással.
Közösség vele, beszélgető viszony - ha ez hiányzik, az első szeretet is sérült.
4. Bibliaolvasás, igehallgatás
Olyan, minta a szerelmeslevél - ha azért, ha olyan szívvel olvassuk, mert Ő írta, mert Ő üzent benne.
Ha nem - olyan, mint az ügyirat.
Igehirdetések - Istent keressük benne, az Ő szavát? Vagy ismeretet?
Mindenki magának le tudja mérni.
5. Szeretjük-e egymást?
1Jn 4,20 - ha nem: elhagyták, kiestek.
Nagy baj, ha Krisztus helyett ügyek, látások vannak. Ezek akkor kerülnek elő, ha az első szeretetet elhagyják.
Következmények:
meghidegülés,
feszültségek,
harag,
meg nem bocsátás, engesztelhetetlenség,
szakadás.
Az ügybuzgóság is alábbhagy,
mindenki a maga dolgában fáradozik inkább.
Nem tűrték meg a gonoszt - már azt is megtűrik.
Megvizsgálták és a hamisat nem tűrték meg - már megtűri.
A kiindulópont: elhagyta az első szeretetet.
Milyen az igazi testvéri szeretet az ige szerint?
Mikor érkezik el, amikor Isten kimozdítja a mécstartót?
Mit jelent megtérni és hogyan lehet?
Amikkor Krisztus ügye kerül előtérbe, amikor az ismeretek: nem feltűnő. Az imaéletnél már jobban látható, az igehallgatásnál már magunknak is és a szeretet hiányánál már mindenkinek.
Pedig: Jn 17,23
1Kor 13,2 - ha szeretet nincsen énbennem: semmi vagyok.
1Jn 4,20
Ha egymást nem szeretjük, sőt gyűlöljük, hazugok vagyunk.
ima: Uherkovich Z. Z.é.: 244 - Lássad, itt az életem
2019. 11. 27. szerda
Ké: 455 - Csend van bennem ima: Tóth Zs.
Zsoltárok 25, 1-10 (imaóra) Uherkovich Z.
Őszinte ima Istenhez
A 23. és a 24. zsoltár az Úrról, a Messiásról szól. A 26. Dávid egy korábbi imája. A 25. zsoltár már nagyobb önismeretre vall. De Dávid minden zsoltára is őszinte.
Lényeg:
1. Istenhez az Ő kegyelméért fordul.
Róma (6,23) - Isten kegyelmi ajándéka az örök élet az Úr Jézus Krisztusban.
2. "Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem!"
1Kor 9,24-27: úgy fussatok, hogy jutalmat nyerjetek
Z.é.: 417 - (1) Ó, ne félj, ne rettegj
2019. 12. 01. vasárnap
1. óra
Ké: 183 - Csak zengje, zengje hálánk ima: Opposits G.
Márk 15, 34-39; Lukács 23, 46-47; János 19, 30 Falucskai D.
Amikor az Atya elhagyta a Fiút
"Kezedbe teszem Szellemem!"
Ilyen az Isten Fia, aki akkor is benne bízik, amikor elhagyta az Atya.
Elvégeztetett.
1Krónika 29, 9-18 Hoczka I.
Mit tud elvégezni a hála az ember szívében
Azért hagyta el, hogy a bűneinket ráhelyezze.
A mi részünk a hála.
Miután megszabadított minket.
Zsoltárok 1, 1-6; Jeremiás 2, 13; János 4, 13-15 Uherkovich Z.
Aki ismeri az Urat és aki nem ismeri: különbség van.
Az Úr kegyelméből lehetünk boldogok.
Csak az Úr Jézus által tud adni nekünk.
Mindig a forrással kell kapcsolatban lennünk.
Mint a folyóvizek mellé ültetett fa. Boldog.
A samáriai asszony repedezett életébe is az Úr hozta azt a vizet, amely meg tudja elégíteni az embert.
Mi is ezért adhatunk hálát.
ima: Uherkovich Z. 80 - Az írás széjjeltépve
2. óra 127 - A Te szavad, ó nagy Isten
ima: Uherkovich Z.
János 13, 34-35; 1Korinthus 13, 4.5 (Kérdés-felelet. 2019.) Apostol I.
Mit jelent a szeretet?
Lehetnek-e túlzott emberi elvárások a szeretet jegyében?
Igaz, hogy a szeretet, a tolerancia sokszor a bűn elnézését is okozza?
1. Mit jelent a szeretet, a testvéri szeretet?
A szeretet az új parancsolat.
Úgy kell szeretni ahogy nem telik ki tőlünk.
Ahogy az Úr Jézus szeretett minket.
Erről ismeri meg mindenki, ha így szeretjük egymást.
Ez az igazi bizonyság.
Hogy lehet ez?
Csak a Szent Szellem által:
Róma 5,5
Meg fogja mondani, hogy mit jelent az adott helyzetemben a szeretet.
És erőt is ad hozzá.
Túrmezei Erzsébet: A harmadik
A sok hang közül kell felismerni a Szent Szellem hangját.
Ebben úgy segít az Úr,, hogy adta az igéjét.
És ez a két tanú mindig ugyanazt mondja.
A testvéri szeretet
1Kor 13,4.5
Hosszan tűr.
Mi is először tűrjünk és imádkozzunk.
Például egymás természetét.
És bizonyos bűneit.
Nem irigykedik.
Péld 27,4
Aki irigykedik, Istent vádolja és Isten ellen lázad.
Pedig Isten amivel megáld, azt mindenkinek adja. A terhét annak, aki kapta.
Nem fuvalkodik fel.
Nem keresi a maga hasznát.
Nem rója fel a gonoszt.
Ez még a megbocsátásnál is több.
Hosszútűrő, kegyes: jóságos.
2. Lehetnek-e túlzott emberi elvárások a szeretet jegyében?
Igen.
Még a nem túlzott elvárás is baj.
A túlzottat még az ige se kívánja.
Azoknál fordul elő, akik félreértik a szeretetet.
A világ szerinti azt várja, hogy Isten jöjjön és szolgáljon.
A testvéri szeretet félreértése pedig elvárja a segítséget, szolgálatot a másiktól.
Például ha bajban, nehézségben van.
Ha az Úrtól várja, az jó.
Például, miért nincs vagyonközösség most köztünk?
Mert nem is Isten gondolata volt.
Például ha valaki a jóért viszonzást vár.
Lk 14,12-14.
Ne azért tegyünk jót.
Egyéb elvárások, amikre azt gondolja valaki, hogy az a szeretet:
Értsenek velem egyet.
Ne szóljanak rám.
Fogadják el, amit mondok.
Ha lelki, szellemi bajban vagyok, segítsenek, de úgy, ahogy én mondom, ne kutakodjanak.
Ne mondják meg, mit kell tennem.
Ne intsen meg a bűneimért.
Egy szóval: minden az ő elgondolása szerint legyen.
Ez igeellenes, és gyerekes gondolkodás.
3. A szeretet, a tolerancia sokszor a bűn elnézését is okozza.
a) Pl. mert a szeretet hosszan tűr
Az Úr Jézus szeretete nem ilyen.
hosszan tűr, de egyszer számon kéri a bűnöket.
De a hívő ember életében nem tűri el a bűnt hosszan.
1Kor 5,9-11. 6,9-10.
Még együtt se együnk az ilyennel.
Nem örökölhetik Isten országát.
Elveszíti-e az üdvösségét...?
És: csak az fontos?
Az a baj, hogy mindig azt tudjuk,hogy neki mit mond az Úr.
Nekem mit mond?
A bűnös tartson bűnbánatot. És akkor nincsen semmi követelése. Megalázkodik.
Könyörülettel vagyunk.
Úgy járunk el, ahogy Isten mondja az igéjében.
Aki a törvényt hozta, ad hozzá erőt is.
b) A szeretet nem rója fel a gonoszt.
Ebből az lett, hogy aki szóvá teszi, az a gonosz.
Testvérek közt is van, hogy valaki bűnt követ el, és fegyelmezés alá kerül, és azt tartja valaki rossznak.
Egyszer Mirjám lázadt Mózes ellen.
Isten komolyan veszi a bűnt.
c) A szeretet alatt érzelmeket értenek.
Nem az.
A Szent Szellem, az ige szerint eljárva jó jól érezni magunkat.
Azt, ami nem telik ki tőlünk, azt kívánja az Úr.
A szeretet nem követel, hanem ad.
A krisztusi szeretet gyengéd, de ha kell, megfenyít.
Ne vessük meg.
Azért teszi, hogy szentségében részesítsen.
ima: Opposits G. Z.é.: 337 - Szeretet, ki teremtettél
2019. 12. 04. szerda
Ké: 420 - Szólj, szólj hozzám, Uram ima: Falucskai D.
2Korinthus 5, 17-18 Tóth Zs.
A megújulás útja
Tékozló fiú - a visszatéréshez meg kell alázkodni
A születésétől fogva vak - belső látást csak Isten tud adni. A visszatéréshez látni is kell.
A gazdag ifjú - nem tudta feladni a világi javait. Az új teremtésben csak elengedéssel lehet részesülni.
Van visszaút, de annak feltételei vannak. Jézus Krisztusban minden feltétel teljesül, nekünk csak el kell fogadni...
A Sátán messzire elmegy, hogy elhitesse az emberrel: nincs megújulás.
Péld 1,20-33
Ézs 43,19-23
hozzászól: Ecker A.
Istennél lehet zörgetni! Van visszaút hozzá.
Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad.
Z.é.: 448 - Atyám ne fond karod nyakamba
2019. 12. 08. vasárnap
1. óra
Ké: 355 - A gecsemánei kertből ima: Tóth Zs.
Ézsaiás 42, 1-3 Falucskai D.
Az Úr Jézus mint szolga
A jó szolga engedelmes.
Az Ura szavát lesi.
Ő engedelmes volt, a keresztfa haláláig.
Utána emelhette az Atya a Fiút a dicsőségbe.
Járjunk mi is úgy, mint Ő.
Dicsőthetjük, hogy vállalta ezt.
Kolossé 2, 13-14 Tárnok D.
Titeket is megelevenített, együtt Ővele, megbocsátva a bűnötöket.
Előbb meg kellett halnia, hogy eltörölje a bűneinket, és megelevenedhessünk.
De éppen ezért, miután megelevenedtünk, megbocsátja a későbbi bűneinket is.
Egy a kulcs:
"Menj a szent keresztfához...!"
Kolossé 1, 15-22; Zsidók 10, 14 Tóth Zs.
Isten maga elé akar állítani minket.
Ennek akadálya volt. Isten haragja az emberek iránt az igazságot kívánta. De nem az volt az Ő célja, hogy az embert elpusztítsa, hanem hogy maga elé állítsa, fedhetetlenségben.
Ehhez közvetítő kellett. Elküldte az Ő Fiát. Mi már a megbékélt Istennel találkozhatunk. Mint tiszták és feddhetetlenek. Mert az Úr Jézus vére megtisztított minket.
Zsid 10,14
Az Ő áldozata eltörölte a bűnt.
hozzászól: Ecker A.
Nem szeretünk szolgálni, mert ahhoz alázat kell.
Az igazi szolga:
Jn 13,1-5
Megmutatta, hogy ő szolga. Pedig felette volt mindennek.
ima: Ecker A. 177 - A börtönömnek zárát
2. óra 173 - Oly meglepő az irgalom
ima: Ecker A.
Efézus 2, 1.4-5 (Kérdés-felelet. 2019.) Apostol I.
Mit jelent az, hogy Isten kimozdítja a gyertyatartót (mécstartót)?
A mécsesben világító olaj a Szent Szellem képe.
A gyülekezet angyala: a csillag. Ehhez szól, de az egész gyülekezetnek üzen.
Minden egyes hívő embert is csillagnak tekint az Úr. Fil. 2,15-16 És az Úr kezében van.
A mécstartó a Földön volt. Az Úr ott járt közöttük.
A helyi gyülekezetek itt vannak a Földön, és egy adott időben világítanak, ahol vannak. A világosságukat az olaj adja, a Szent Szellem, aki az Urat képviseli.
Egy helyi gyülekezet megromolhat. Ez mindig úgy kezdődik, hogy elhagyják az első szeretetet. A második-harmadik generáció szívében már nem olyan eleven, hogy mennyire szereti őket Krisztus, és egymás felé is meghidegül a szeretete, És megtűrik a bűnt is. De az Úr nem tűri.
Ha nem tér meg, az Úr kimozdítja a mécstartót. Abból a helyzetből, hogy közöttük jár az Úr. Már nem ismeri sajátjának. És ennek súlyosak a következményei.
Már nem jár köztük és nem rak rá mécsest.
3Móz 24,1-4
Áron mint főpap az Úr Jézus előképe. Ha Ő már nem rak a mécsesbe olajat, vagy a mécsest már nem rakja fel a mécstartóra, a gyülekezet már nem világít.
"Legyetek feddhetetlenek és tiszták"
Mert csillagok vagyunk, de a Földön is vagyunk.
Még sok mindent tehet, de Isten előtt és a szellemvilág előtt ezeknek már értéke nincs. Mert nem az Isten iránti szeretetből fakad, hanem másból.
Ez: vallásosság, névleges keresztyénség, elegyháziasodás.
De: külsőleg megy minden ugyanúgy!
A második lépés, hogy már nemcsak kifelé nem világít, befelé sincs világosság. És akkor nem az Isten világossága szerint történik semmi. Inkább csak emberi jószándékkal, együttérzéssel. Világi mértékkel kezdenek mérni, nem az igeivel. Így sok bűnt már nem látnak bűnnek.
És megindul a romlás.
A bűn rombolja az egyént, a családokat, mindenfajta közösséget.
Az utolsó lépésben külsőleg is megszűnik a gyülekezet. Ez nagy ítélet, e kegyelem is, mert nem fogják már összetéveszteni a halott gyülekezetet az élővel, az igazival.
A történelem során sok ilyen volt. Volt, ahonnan nagy ébredés indult ki, és már semmi nincs ott.
Efézus is így járt. A gyülekezet már nem világított, és az egész város megszűnt.
Ma már csak turistalátványosság.
Ez így van ma is.
Ez egyéni üzenet is, hogy mi is vigyázzunk. Pl. a kenyértörésnél írja, hogy 'alusznak sokan'. Mint csillag, nem mozdítja ki semmi a kezéből, de a Földön már nincs haszna.
A nyugati világgal is így van. Ahol már világított, de megtagadták, azt Isten majd más népnek adja át. Mert nem voltak rá méltók, mert nem világítottak.
Mi is vigyázzunk.
De a jó hír: meg lehet térni!
Ef.: "térj meg"
Amíg még itt vagyunk, van lehetőség a megtérésre. Hogy az első szeretet tüze újra égjen.
Útja:
1. Emlékezz meg, honnan estél ki!
Istenből, mert ő a szeretet.
1Jn 4,8 - az Isten szeretet.
Akkor hűl meg a szeretet bennünk, amikor már elfelejtkezünk, amikor már nem emlékezünk erre.
Emiatt romlik meg a közösségünk vele, és emiatt esünk ki az Úr szeretetének magasságából.
A jót könnyen elfelejtjük.
És ha nem ez járja át a szívünk, a kenyértörés is csak külsőség. Az már ítélet.
A kihűlt szívű hívőket semmi nem melegíti át joban, mint ez az emlékezés, hogy az életemet Neki köszönhetem.
Mindig emlékezzünk erre!
"Áldjad én lelkem az Urat! és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről."
A tékozló fiú nem értékelte az Atyja szeretetét, a jó dolgát. De saját akaratból esett ki innen. Aztán a helyreállás azzal kezdődött, hogy emlékezni kezdett.
2. Térj meg!
Azaz: gondolkozz másképpen.
A tékozló fiú addig úgy gondolta, hogy meg tud ő élni egyedül is. Most már ne gondolta. És amiket fontosnak és jónak tartott, mér nem annak tartotta. A bűnt bűnnel tartotta. Ez a bűnbánat.
De az is még ide tartozik, hogy el akarom hagyni, ami eddig volt, és oda akarok menni Istenhez.
Az Úr a mi gyógyítónk.
Megnyitjuk magunkat előtte, amikor szól az ige. És az Úr kezd el foglalkozni velünk. Megvilágosít, a szívünkre helyez valamit.
Ez minden jónak a kiindulópontja.
A tékozló fiú engedett a vonzásnak. És elindult.
3. Az előbbi cselekedeteket cselekedd!
Engedelmeskedtünk Istenek mindenben, mert a szeretetünk ezt diktálta.
De részletesen is leírja, hogy az efézusi gyülekezet miket tett.
Ezeket kell csinálja, de ne olyan szívvel, ami nem jó, hanem szeretetből.
Jn 14,23-27: 'Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet.'
A házasságban is engedünk egymásnak, szeretetből.
Jel 2,7. A győztes ehet az élet fájáról.
Aki nem hagyja el az első szeretetet, vagy elhagyta, de megtér, az ezt kapja.
Jn 1,4: Ő a világosság és ő az élet
"Akinek van füle, hallja"
Egyénileg is és gyülekezetileg is, nekünk szól.
Mert szeret bennünket.
ima: Ecker A. Z.é.: 267. Ragyogj nékem, Úr Jézus
2019. 12. 11. szerda
Ké: 415 - Ó, hadd szeresselek ima: Ecker A.
Máté 10, 16 Opposits G.
"Okosak mint a kígyók, szelídek mint a galambok"
Mennyire legyünk okosak és szelídek?
Hogy lehet egyszerre mind a kettőnek lenni?
Ézs 55,8-11 - az én utaim, az én gondolataim...
Préd 1,2 - minden hiábavalóság a nap alatt
1Kor 15,58 - a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban
Tit 1,12 - egy paradoxon
2Kor 4,7 - ez a kincsünk cserépedényekben van...
hozzászól: Apostol I.
Ha a juhok farkasok közé kerülnek, milyen okosnak kell lenniük, hogy ne tépjék szét őket a farkasok? És még szelídek is legyenek!
Az első említett kígyó mögött a Sátán volt.
Az egyetlen bölcsesség, ami meg tud védeni, az, hogy tudjuk hogy Krisztus van mögöttünk. Ő helyezett minket a világba, a farkasok közé. Ő tud minket megvédeni is.
"támadnak majd közöttetek farkasok" - a gyülekezet is kerülhet veszélybe
Ilyenkor is csak egyet tehetünk: az Úrhoz fordulunk segítségért.
Szelídek:
Abból kell kiindulnunk, hogy nem születtünk szelídnek.
Ahogy a bölcsességet, úgy a szelídséget is csak az Úrtól kaphatjuk.
Nem azt mondja: lessétek el az én szelídségemet. Hanem: tanuljátok meg, hogy én szelíd vagyok. Ő szelíd, és ő tud bennünk is szelíd lenni.
Tanuljunk meg az ő védelme alatt lenni!
ima: Hoczka I. Z.é.: 445 - Hűséged végtelen
2019. 12. 15. vasárnap
1. óra
Ké: 199 - Vándor utam Krisztusommal járom ima: Falucskai D.
Zakariás 3, 1-3.4.8-9 Tárnok D.
Mindnyájan szennyes ruhában álltunk a szent Isten előtt, vádolva a Sátántól vagy lelkiismeretünktől.
Az Úr hozott megoldást.
Tiszta ruhát adott ránk.
Cselekedetek 10, 34-35; Lukács 19, 8-10 Tóth Zs.
Nem személyválogató Isten.
Sokkal különbeket választott volna, mint mi vagyunk.
Isten kedveli, aki istenfélő - mint Noé vagy Kornélius.
Mi inkább Zákeushoz hasonlítunk.
De amikor az Úr Jézussal találkozott, megváltozott az élete.
Isten gyermekei lettünk.
Az Úr Jézus az életét áldozta fel értünk.
Minden embernek lehetőséget adott, hogy Istennek kedves életet éljen, hogy igaz legyen cselekedeteiben is.
Szeretetből.
Ézsaiás 53, 4-11 Ecker A.
Isten az Úr Jézusért fogadott el.
Ezért lehetünk Isten gyermekei, mert Ő igazított meg.
ima: Ecker A. 304 - Nem sújt a törvény
2. óra 255 - Bízom benned, Uram, Jézus
ima: Tóth Zs.
Filippi 1, 14-18 (Kérdés-felelet. 2019.) Apostol I.
Az Úrnak való szolgálat mikor Isten akarata és mikor csak emberi jószándék, buzgóság?
1. testvérek szolgálata
2. jó szándékból valók
3. sokszor áldása is van
Fil 1,14-18.
5 példa az igéből:
1. Van, amikor az ige konkrétan megnevezi, hogy kire bíz szolgálatot és kire nem.
Ha más akarja csinálni, súlyos következménye van.
Például Uzziás áldozni akart, pedig csak a papokra, Áron fiaira volt bízva.
2Krón 26,16-21
Felfuvalkodott, és vétkezett az Úr ellen.
Haragudott, hogy rámutattak, hogy nincs rábízva.
Bélpoklos lett.
Ma:
- nőkre nem bízta a tanítást
1Tim 2,12-14
A teremtésből következik.
2. Ki milyennek látja önmagát
Akit az Úr kiválasztott, alkalmatlannak látja magát általában.
Aki buzgó, azért is az, mert alkalmasnak látja magát.
Mózes először annak látta magát, aztán amikor az Úr hívta el, már alkalmatlannak.
Jeremiás is az alkalmatlanságát látta.
Kóré és csapata alkalmasnak látta magát a papi szolgálatra.
4 Móz 16,3.9-10
Akit az Úr bízott meg szolgálattal, most is ugyanúgy látja a maga alkalmatlanságát.
Ez alázatban tartja és az Úrhoz megy erőért, vigasztalásért.
Aki a maga buzgalmából szolgál, alkalmasnak látja magát és a magáéból ad.
3. Ki milyennek látja az Úr szolgálatát
Akit Isten bíz meg, látja az Úr szolgálatának terhét. Érzi, hogy szenvedéssel és gyalázattal jár.
Jer 20,7-8
Pál is így volt.
Tudta, hogy sok szenvedéssel fog járni.
Mikor még maga buzgólkodott, másképpen látta. Úgy gondolta, hogy szolgálata dicsőséget szerez Isten és emberek előtt.
Fil 3,5-6. Gal 1,14
Aki a maga buzgóságából szolgál az Úrnak, rajong valamiért. Rá akarja erőltetni az akaratát másokra és ezzel sok szenvedést okoz másoknak, testvéreknek.
4. Ha szolgálata nehézségbe ütközik, hogyan viszonyul hozzá
Akire nem az Úr bízta, buzgalma egy idő után lelohad. És abbahagyja.
Akire az Úr bízta, van, hogy az is abba akarja hagyni. De nem teheti. Sáfársággal bízatott meg.
Jer 20,9
Akit az Úr nevezett ki, csak az Úr oldhatja fel alóla.
ApCsel 21,13
Pál tudta, hogy megölni se tudják, míg a szolgálatát be nem végzi.
Péter és János is így vette.
ApCsel 4,20
Ha valaki szolgálatát visszautasítják és megtámadják miatta, nem támad vissza, és végzi tovább a munkáját a nehézségek ellenére is.
Aki a maga buzgalmából végzi, ha erős ellenállásba ütközik, megsértődik. Vagy félreáll, vagy ő is támad, mert nem tudja az Úrra bízni.
5. A szolgálata áldásos-e
Annak is van bizonyos áldása, ha csak a maga buzgóságából szolgál.
De akire az Úr bízta, hosszabb távon is áldásos.
Ézs 15,11
Akire bízta, megérzik, és elvégzi a munkát, amire bízta azt az igét.
Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz ellenzője.
Mert istenek nem akarnak engedelmeskedni, a szolgája ellen támadnak.
Aki a maga buzgóságából szolgál, lehet rövidtávon népszerű. De hosszabb távon nem lesz áldása. És izzadságszaga van.
És még 2 dolog:
A)
Van eset, amikor valami megakadályoz abban, hogy helyesen tudjuk megítélni, hogy kinek a szolgálata van az Úrtól és kinek nem.
Például Jézus Krisztus szolgálatát a főpapok, írástudók nem annak látták.
Oka pl. az előítélet - amik ők elképzeltek a Messiásról.
Nem vettek figyelembe olyan próféciákat, mint az Ézs. 53.
Ha előítéletünk van valakivel szemben, nem tudjuk helyesen megítélni a szolgálatát.
B) Buzgóság.
Az emberi buzgóság nem mindig rossz.
Az Úr azt kívánja, hogy amit Ő ránk bízott, legyen buzgó.
ApCsel 18,25
Apollós is buzgó volt, bár még nem tudta, hogy már eljött a Messiás.
Akvila és Priszcilla elmagyarázták neki, ls ő elfogadta.
A kevesen hű volt, és az Úr többre bízta.
Amikor az Úr bízott ránk valamit, legyünk buzgók.
Róma 12,11.
1Kor 15,58.
2Kor 9,12
Jak 5,16
1Pt 1,22
A buzgó könyörgés és a buzgó szeretet olyan, amivel mindenkit megbízott az Úr.
Ha nem tudjuk eldönteni, nem is kell: megfontolhatjuk Gamáliel tanácsát.
ApCsel 5,34-40
Ha emberektől van, úgyi semmivé lesz. Ha Istentől van, meg fog állni.
Amit tudjuk, hogy ránk bízott az Úr, abban legyünk hűek és buzgók.
ima: Ecker A. Z.é.: 292 - Végezd a munkát, mit rád bízott Isten
2019. 12. 18. szerda
Ké: 419 - Súlyos napokban csak Jézusra nézz ima: Opposits G.
Zsoltárok 94, 18-19 Ecker A.
Amikor imádkozunk az Élő Istenhez járulunk.
"Amikor ... roskad a lábam... szereteted támogatott engem."
Zsolt 63,2-4a ...a te kegyelmed/szereteted jobb az életnél
Zsolt 63,8-9
"Ha megtelik szívem aggodalommal..."
Fil 4,4 Semmi felől ne aggódjatok...
Z.é.: 417 - Ó, ne félj, ne rettegj
2019. 12. 22. vasárnap
1. óra
Ké: 72 - Jászolágyban ki az ott ima: Falucskai D.
1Korinthus 13, 4-8; 1János 4, 16 Tárnok D.
A szeretet, ami Istent indította
Hogy Isten milyen, a Fiában láthatjuk, akiben teljesen kijelentette magát.
A szeretet hosszútűrő. Mai példákon is láthatjuk.
A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel - Fil. 2,2-
És: a szeretet nem keresi a maga hasznát.
Nem rója fel a gonoszt, mindent elfedez. Mindent eltűr.
Isten a Jézus Krisztus kereszthalála által teheti ezt meg.
A szeretet soha el nem fogy.
Róma 8,28-
Az Ő fiának halála által mutatta ezt legjobban meg.
Jelenések 21, 5 Tóth Zs.
"Ímé mindent újjá teszek"
Ezt a világot, az embert nem lehet jobbá tenni.
Isten újat teremt.
Ő ki tudja nyitni az ajtókat, amiken keresztül Isten kegyelmet és menekülést kínál.
Krisztusban lehet a kárhozatot, a végső halált elkerülni.
Ő eleve ki volt választva, hogy az idők végén megjelenjen értünk, és elvégezte azt a munkát, ami lehetővé tette, hogy Isten mindent újjá tegyen.
"Ha valaki Krisztusban, új teremtés az"
- ezért minden héten hálát adunk.
Van, aki menekülne a múltjától. De nem sikerül.
Isten képes arra, hogy teljesen megújítson mindent. És hogy a régivel együtt ne pusztuljunk el. Hogy része legyünk az új teremésnek.
Isten azt akarja, hogy hagyjuk el a régit. És öltözzük fel az új embert.
Isten nagyon nagy árat fizetett értünk.
Adjunk hálát az Úrnak ezért.
ima: Ecker A. 74 - Hosszan vártunk a sötétben
2. óra 97 - Ki tett többet, mint te, értünk
ima: Opposits G.
hozzászól: Apostol I.
A. Dávid miként lehetett az Úr Jézus előképe?
B. Miért beszélünk előképekről? A Bibliában nincs is ez a szó!
I. (B) A Károli fordításban nem szerepel, a többiben igen. De a Károli fordításban is vannak szavak erre.
Zsid. 8,5
Zsid. 10,1
Kol 2,16-17.
Róma 5,14
árnyék, kiábrázolás, ábrázolat
"tipus" a görögből
A szavak értelme arról szól, hogy pl. egy fénykép is valamit kiábrázol, (meg)mutat arról, akiről készült, de nem ugyanaz.
II. (A) Hogyan lehetett a bűnös Dávid a tökéletes Krisztus előképe, kiábrázolója?
Hát nem a bűnével.
De volt olyan Dávidban, ami Krisztusból valamit kiábrázolt.
És rajta kívül is vannak a Bibliában, akik valamit megmutattak Krisztusból.
1) Ádám
Az ő bűne igen nagy volt. Az ő bűne hatott el mindannyiunkra. De éppen ezért Jézus Krisztus előképe. Aki utolsó Ádám és második ember.
Róma 5,14. 18-19.
Egy által jött be a világba a halál. És a megigazulás és az élet is.
Mi semmit nem tehettünk sem az egyikért, sem a másikért.
2) József
Ő a szabadító és megmentő Jézus Krisztus előképe.
1 Móz 45,7
Sok népet megtartott.
És a kísértésben nem bukott el.
Irigykedtek rá, de nem állt bosszút, ahogy az Úr Jézus is imádkozott a gyilkosaiért.
Ő világ megmentője és az élet kenyere.
3) Mózes
Őróla is fel van jegyezve, hogy bűnös ember volt.
De: hű szolga volt.
Zsid 3,5-6
4Móz 12,3
Igen szelíd volt, mindenkinél inkább.
Isten beszélt hozzá, és arca sugárzott.
2Móz 34,29
Ő általa hozott ki minket a bűn szolgaságából.
4) Áron
Ő is bűnös volt, és fel is van jegyezve róla.
De:
Isten őt jelölte meg, hogy főpap legyen.
Zsid 5,1. 9,11-12.
5) Nemcsak emberek, hanem állatok és tárgyak is kiábrázolói
- Az áldozati állatoknak Krisztushoz hasonlóan mások bűnéért kellet meghalniuk.
- A Szent Sátor tárgyai is.
Az arany mécstartó: Krisztus a világ világossága.
A Szent kenyerek asztala: ő a mennyből alászállott kenyér.
III.
Miben előképe Dávid Krisztusnak?
1) Dávidot Isten választotta.
(A nép Sault.)
A Föld királyai közt pedig Jézus Krisztust. Dávid ennek az árnyéka.
2) Dávid megvetett volt.
Sám 16,5-13.
Megvetette az apja, Sámuel, a bátyjai, Saul.
Dávid mint felkent király nagyon sokáig nem uralkodott, hanem szolgált és szenvedett.
Juhok pásztora volt.
Megszállottnak is szolgált.
Legyőzte Góliátot, aki Sátánt ábrázolta ki. Saul nem ismerte fel.
Dávid végig felkent király volt. Az Úr Jézus is, akkor is, ha a nép nem fogadta el annak.
3) És abban is előképe Krisztusnak, hogy végül trónra került.
Zsoltár 2,7-12. Jel 19,11-16.
4) Véghez vitte Isten akaratát.
ApCsel 13,22-23
Jézus Krisztus megszabadít, békességet teremt.
És azt munkálja, hogy mi is Istenben bízzunk, és vigyük véghez minden akaratát Istennek.
IV.
Isten azt akarja, hogy mi hívők is kiábrázolói legyünk Krisztusnak.
2Kor 3,18
1) Abban, hogy az Ádámtól örökölt bűnös természetünk legyen a halálban, és látszódjon rajtunk Krisztus, az új ember.
Kol 3,9-10.
2) Abban, ahogy József is a szenvedést Isten kezéből vesszük. Hogy megállunk a kísértésben. És amit kaptunk, mások javára használjuk.
3) Mózes:szelíd volt.
Mindegyikünkben kimunkálja az Úr.
És legyünk hűségesek.
4) Áron közbenjáró volt, Izrael törzseit a szíve fölött hordta az Úr előtt.
2Móz 28,29
5) Dávid példájából: Isten "szíve szerint" engedelmesek legyünk.
Ef.:
"Legyünk mi kegyelme dicsőségének magasztalására."
ima: Ecker A. Z.é.: 236 - Vonj közel jobban
2019. 12. 25. szerda
Ké: 100 - Ó, jertek zengjünk éneket ima: Tóth Zs.
Lukács 2, 14; Efézus 2, 17 Apostol I.
A Krisztusban szerzett békesség
Isten felénk irányuló méltó haragjának mértéke mutatja, milyen nagy jelentősége van annak a békességnek, amit Ő szerzett számunkra a Fiában.
Zsolt 90,7.11
2Kor 5,20-21
1Ján 1,8-9
Péld 28,13
A békétlenség annak a jele, hogy rossz a kapcsolat Istennel.
Ézs 57,20-21 Az istentelen és a hitetlen embernek nincs békessége
A nyugodt körülmények békessége hamis békesség, az igazi békesség akkor látszik meg pont, amikor a körülmények nem nyugodtak.
Az Istennek tetsző ember az, aki megbékélt vele.
Mt 14,34
Rm 8,32 Vele együtt mindent nekünk ajándékozott.
E földön a kicsik fizetnek a nagyoknak. Istennél: Ő a legnagyobb fizetett a kicsiknek, méghozzá a legnagyobb árat. Hogy megalázkodott Isten előttünk!
Zsid 2,3 mi módon menekülünk meg, ha ily nagy üdvösséggel nem törődünk!
Rm 11,33-36 Micsoda bölcsesség!
Aki nem hisz a Fiúban, Isten haragja marad rajta.
Jer 33,6 A békességnek kincsei vannak.
Hogy van ez a békesség a mindennapokban?
A hívő embernek békessége van, de ideiglenesen elveszítheti ezt a békességet, ha engedetlen Istennel szemben.
Ézs 48,18
Kegyelem nektek Istentől, a mi Atyánktól. - sokszor így kezdőnek a páli levelek. Miért? Mert elveszítheti az ember a békességet.
Ha békétlenség keletkezik köztünk és valaki más között, úgy rendezzük a dolgokat, mint ahogy Isten rendezi velünk. Ő nem vágja a fejünkhöz...
Sokszor félreértésekből keletkezik... - szeretettel lehet tisztázni.
Isten úgy békélt meg, hogy áldozatot hozott. Ha nekünk a békesség drága, hozzunk áldozatot! Pl.: elszenvedem a kárt, szívből megbocsátok
Ha én vétkeztem, alázkodjam meg, nemcsak Isten előtt, hanem a másik előtt is.
Júd 2
ima: Ecker A. Z.é.: 133 - A béke messze tőled
2019. 12. 29. vasárnap
1. óra
Ké: 77 - A Golgotán, ott szenvedett ima: Falucskai D.
Példabeszédek 29, 25 Tóth Zs.
Az emberektől való félelem csapdájából való kimenekülés az Isten oltalmába
Rm 8,38-39
Ézsaiás 53, 2-3 Ecker A.
A világban a külsőn van a hangsúly.
Milyen volt az Úr Jézus külseje, hogy született meg, ...?
Zsolt 22,7.15kk
Az Úr Jézus belső szépsége
Ézs 53,3kk
ima: Ecker A. 191 - Mint fáradt bűnös
2. óra 275 - Higgy és bízzál
ima: Ecker A.
Zsoltárok 136, 26; Jelenések 11, 4 (Az egyedül igaz Isten 51.) Apostol I.
Az egek és a föld Istene
1. Isten a tulajdonosa az egeknek és a földnek is.
3Móz 25,14-16 nem az ember a tulajdonos
Lk 16,2 akinek több adatot, attól több is kéretik számon
Zsolt 135,6 Isten mindent megtehet azzal, ami az Övé
A szőlőmunkások példázatában az Istent jelképező szőlősgazda ezt mondja: "nem tehetek, amit akarok azzal, ami az enyém?"
Ézs 54,3-5
Isten azt tesz az övével, amit akar. De ez nem szeszély, hanem mindannyiunk javára teszi, amit tesz.
Minden az egekben dől el.
Dán 2,18-19 az egek Istene tudta, mi volt a király álma, csak ő tudta kijelenteni
Dán 2,37 Nabukodonozor az egek Urától kapta hatalmát
Amit Isten akar, az lesz a földön.
Ezért fontos, hogy imádkozzunk.
Isten dönt messze időkről is.
Ézs 44,28 jövendölés Círusról többszáz évvel előbb
2. Alázzuk meg magunkat az egek Isten előtt!
Neh 1,4-11 Nehémiás megalázta magát
Ezékiás megalázkodott
Belsazár király nem alázkodott meg
Jónás félig meddig alázkodott meg
3. Ha Ő az egek Istene, mi szolgáljunk Neki
Neh 2,20
Zak 6,5
Jel 11,4
4. Magasztaljuk az egek Istenét
Zsolt 136,26
Zsolt 69,35 csak mi ne dicsérnénk Őt?
Rm 1,21 Mi a hálátlanság következménye?
ima: Falucskai D. Z.é.: 248 - Igen, Atyám
2019. 12. 31. szerda
Ké: 97 - Ki tett többet, mint te értünk ima: Ecker A.
Példabeszédek 15, 15 Tóth Zs.
"A jókedvűnek mindig ünnepe van"
Isten azt akarja, hogy minden nap ünnepünk legyen, és "jó kedvünk".
Lk 4,19 - "hirdessem az Úr kedves esztendejét"
Neh 8,10 Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek.
Jn 14,27
Gal 5,22
Ef 5,18-20
Hab 3,17-18
14 - Ím áldunk atyánk
Zsoltárok 103, 1-4 Apostol I.
Erről szólnak az ünnepek: visszaemlékezünk valami jóra, amit Isten tett velünk.
Az ember elfelejtkezik, ezért szükséges emlékezni.
Miért lehetünk hálásak:
- "megbocsájtja minden bűnödet"
- "meggyógyítja minden betegségedet", amikor a szellemünkben vagy a lelkünkben vagyunk betegek. Ézs 1,5
- "megváltja életedet a koporsótól" Nem a "testedet", hanem az "életedet"! Az több mint a test.
- "kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged". Zsidó fordítás: "...vesz körül". Irgalmasság = anyaméh
Zsolt 103,8-14
- a mindennapi kenyerünkért
- az ivóvízért
- ruhánkért és lakásunkért
- van munkahelyünk
- béke van az országunkban
- békében összejöhetünk
- nem sújt az Úr pusztító csapásokkal
- erőnkért és egészségünkért
- családunkért
- most az állam segíti a gyermekeket vállalókat
- a jó igehirdetésekért, könyvekért, a gyülekezetért
- más testvérekért, találkozókért
- a helyért, ahol összejöhetünk
- bajokért, amiket javunkra fordított vagy fordít majd az Úr
- a meghallgatott imádságokért
- a dicső reménységért, amit Krisztusban kaptunk
Zsolt 16,11
Z.é.: 1 - Áldjad, én lelkem
2020. 01. 01. szerda
Ké: 223 - Teszem tetszésed ima: Falucskai D.
Zsoltárok 90, 12 Apostol I.
"Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk"
Bölcs szívhez jutni fontos dolog.
Bölcs szívhez jutni nem egy pillanat műve.
Tanítania kell az Úrnak ehhez.
Az év minden napján tanítani akar, hogy bölcsebbek legyünk.
A bölcs szívről:
- A bölcsesség nem az eszünkben, hanem a szívünkben van.
- Az embernek annyi bölcsessége van, amit a bölcs Istentől kapott
- A bölcs ember a szívével lát, és a szívével hall. Így tudja megkülönböztetni a fontosat a lényegtelentől, ...
A bölcsességben szeretet van, a ravaszságban önzés és sokszor gyűlölet.
Péld 9,10 kezdete az Úrnak félelme
Mit jelent félni Istent?
Az akaratát keresem, és azt cselekszem.
Miben kell engedelmes lenni?
Ján 6,28-29 higgyetek abban, akit Ő elküldött. Isten mindent Krisztus által adatik nekünk. 1Kor 1,24 Isten bölcsessége Krisztus. 1Kor 1,30 Ő lett nekünk is bölcsességül.
Ézs 11,2 a hívő emberekben is az Úr félelmének és bölcsességének Szelleme van.
Mit jelent az, hogy bölcs szívhez jussunk, ha már egyszer befogadtuk a bölcsesség Szellemét és a Krisztust, a mi bölcsességünket?
Isten gyermekévé lenni a kezdet, a cél, hogy Jézus Krisztushoz hasonlóvá legyünk.
Péld 26,12; Préd 7,23 - amikor az ember magáról azt gondolja, hogy bölcs.
Isten a hívő embert is tanítani akarja, hogy a Krisztusban kapott új szívében kiteljesedjen az Ő bölcsessége.
Jer 17,9 csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az. Gonosz eredetije azt is jelenti: gyenge.
Salamon
1Kir 3,12 adok neked bölcs és értelmes szívet
1Kir 4,29 és adott bölcsességet Salamonnak...
1Kir 3,28 látták, hogy Isten bölcsessége van az ő szívében az ítélettételre.
1Kir 10,24 hogy hallhatnák az ő bölcsességét, amelyet Isten az ő szívébe adott
Hogy lehet, hogy ez a Salamon az élete vége felé bolondul cselekedett?
1Kir 11,9 Elhagyta az Isten félelmét.
"Velünk már ilyen nem történhet meg" - gondolhatná a hívő ember. De ez elbizakodottság.
Mt 7,24 aki hallja és megcselekszi az Úr beszédét, az a bölcs. Aki nem cselekszi meg, az bolond.
Salamon engedetlen lett Isten szavához, és bolonddá lett.
Jer 8,9 megszégyenülnek a bölcsek... íme megvetették az Úrnak szavát, micsoda bölcsességük van tehát nekik?
A laodiceai gyülekezet azt gondolta, meggazdagodott, már nincs szüksége semmire.
Mózes bölcs volt, mégis ez volt a szíve vágya: taníts..., hogy bölcs szívhez jussunk.
Mózes látta a nép bölcstelenségét, és maga is bölcstelenül szólt egyszer, ami miatt nem mehetett be az ígéret földjére.
Isten ad gyakorlati oktatást is.
Gyakorlati példák, amikor az Úr bölcsességre tanít:
Péld 11,2 csak az alázatos szívű ember bölcs! Az alázatot tanulni kell. Akkor tanuljuk meg, amikor megaláznak minket. Nehéz dolog elvenni, és jó szívvel venni.
Jób 22,29; Zsolt 119,71
Péld 13,10 Az alázatos és bölcs megfogadja a tanácsot. A kevély ember visszadobja a tanácsot, nem fogadja el, komolyan meg sem vizsgálja. "Én ezt jobban tudom, mint aki nekem ezt mondja"
Péld 7,19 aki bölcs elfogadja a bölcs tanácsot, és ezt megerősíti meg őt. A kevélyet nem erősíti meg, mert elveti.
Péld 29,15 a vessző és dorgálás bölcsességet ad. Ha nem vesszük be a dorgálást, bolondok leszünk. "Ő beszél...?" és rögtön visszadobjuk.
Préd 7,9 ne légy hirtelen a haragra, mert a harag a bolondok lelkében nyugszik. A hirtelen haragú bolond. A hirtelen haragból mindig baj van. De ha a bajban megalázkodunk, bölcsen gondolkozunk, elismerjük, Isten kimunkálja...
Péld 27,17 a higgadt lelkű megtartóztatja a gondolatot a szívében
Jak 3,13-17 - milyen az Istentől való bölcsesség?
Az irigység és civakodás nem felülről való bölcsesség. Ez testi.
Kicsoda a bölcs? Nem az, aki bölcsességet beszél, teljesen egyezik az Igével, hanem ha jók a cselekedetei, ha szelíd.
Amikor hívővé leszünk, nem tudjuk még megmutatni a Krisztusban kapott bölcsességet. Ott van bennünk, de még nem tudjuk megmutatni. A "felülről való fogantatás" csak a kezdet, de az új teremtés láthatóvá létele, Isten hosszútűrő nevelésének a munkája.
Péld 3,7 ne légy bölcs, a magad ítélete szerint
Péld 27,11 légy bölcs, fiam, hogy megfelelhessek annak, aki engem ócsárol. Isten az ócsárlóknak a bölcs szívűek példáját akarja megmutatni.
ima: Ecker A. Z.é.: 224 - Halk szélben az aranykalász
2020. 01. 05. vasárnap
1. óra
Ké: 111 - Mily szépen zeng ima: Falucskai D.
Róma 8, 32; Kolossé 2, 9-10 Tárnok D.
Vele együtt mindent nekünk ajándékozott
Kol 2,9-10
Ézs. 55
Nagy dolgokat gondol Isten felőlünk
1Kor 1,30
Jn 17,22
2Kor 9,15
Lukács 19, 5 Hoczka I.
Zákeus
Átkozott helyen élt.
Az Úr Jézus eljött hozzá.
Maga is átokká lett értünk.
Felvette a világ bűnét.
A bűnös emberhez betér.
És Úrnak szólíthatjuk.
ima: Falucskai D. 228 - Isten dicsősége
2. óra
ima: Ecker A.
Filippi 4,19 (Az egyedül igaz Isten 52.) Apostol I.
A gazdag Isten
Aki részesít belőle szükségünk szerint.
I. Minden az övé. Az egész Föld.
Zst 24,1. 1Kor 10,26. Zst 50,12
Amit ad, sáfárságra adja.
II. Szellemi javak is vannak.
Kegyelme, irgalma, dicsősége gazdagsága -
szükségünknek megfelelően, gazdagon adott belőle.
1.) Isten jóságának gazdagsága
Róma 2,4
Csak ő jó.
Elnézi a világ bűnét. Róma 1,29. 2,2-5
Elnézés: fegyverszünet.
Isten vár. Hogy az ember megtérjen.
Aki megveti Isten jóságát, megfizet cselekedetei szerint. Róma 2,5
2.) Isten jótéteményének gazdagsága
2Kor 8,9.
Ef 1,7 - kegyelmének gazdagsága szerint
Kegyelméből Fiát adta és benne önmagát.
3.) Isten irgalma is gazdag.
Ef 2,1-7
Irgalom: szánalom, könyörület irántunk, akik meg voltunk halva a vétkek miatt.
Megelevenített együtt Krisztussal.
Csak Krisztussal, Krisztusban kaptunk mindent.
Erre volt a legnagyobb szükség, hogy kihozzon a bűnből és felemeljen.
4.) Dicsőségében is gazdag.
Róma 9,23
Meg akarja ismertetni az irgalom edényein. A Krisztusban hívőkön. Ahogy, amilyenné formál.
Minden szépen elkészített munka azt dicséri, aki elkészítette.
Róma 8,29-30.
Fia ábrázatához hasonlatosra akar formálni.
És mi is részesülünk dicsőségéből.
Szükségünk van rá. Róma 3,23.
Szűkölködünk anélkül.
Zst 8,5-6
A maga képére teremtette az embert.
Jézus Krisztus által vissza akarja adni ezt a dicsőséget.
Hogyan:
Ef 3,16.17-21
Szelleme által.
Kol 1,27
Krisztus által.
Szükséges még:
Kor - pillanatnyi, könnyű szenvedés
Tim - vele együtt szenvedünk és dicsőülünk meg.
Szükséges a faragás, hogy a szobor elkészüljön.
Szükséges, hogy az agyagedény kiégjen a kemencében.
III.
Szükséges, hogy minél többet ismerjünk meg az Ő gazdagságából.
Isten kijelentette.
Ef 3,8. Kol 2,9
Krisztust kell jobban megismerni, hogy lássuk, mit kaptunk benne.
Pál mindent kárnak és szemétnek ítélt, hogy jobban megismerje Krisztust.
El kell jutnunk az értelem meggyőződésének gazdagságára.
Kol 2,2-3
Benne van elrejtve minden kincs.
De el van rejtve.
Isten kijelentette.
Nekünk ki kell kutatnunk.
A Szent Szellem által.
Ezt a végtelen gazdagságot nem egy embernek jelenti ki isten.
Rész szerint van bennünk az ismeret.
Szükségünk van egymásra.
Kol 2,2-3
Ha szívünk felbátorodik és szeretetben összeforr.
IV:
Isten kibeszélhetetlenül gazdag és ebből örömmel ad nekünk, bőségesen. Amennyit csak be tudunk fogadni.
Ha gondolataink nem haszontalan dolgokon járnak, ha nyitottak Isten s Krisztus felé, ha sok hely lesz a szívünkben Neki, mi is gazdagok leszünk.
Sáfárságra is kapunk, hogy általunk mások szükségét is be tudja tölteni az Úr.
Róma 11,33-36
ima: Hoczka I. Z.é.: 287 - Gazdag Isten az Atyánk
2020. 01. 08. szerda
Ké: 405 - Feltámadt Jézusomnak ima: Tóth Zs.
János 3, 16a Ecker A.
Isten olyan Isten, hogy ad. A legdrágábbat adta. - "ÚGY szerette"
"Ez az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm..."
Mt 13,44 - Jézus Krisztusban Isten megvásárolta az egész világot
Rm 8,32 - "vele együtt mindent" - a mindent csak úgy értjük jól, ha "vele együtt" értjük
Lk 1,26kk "örülj, kegyelembe fogadott" - mi is kegyelembe fogadottak vagyunk és bennünk is megfogant az új élet, aki Krisztus.
Mária megértette Isten hívását, és odaadta magát Istennek: "íme a te szolgálóleányod, legyen nékem a te beszéded szerint". Az angyal megvárta, míg ezt Mária kimondta, és aztán eltávozott.
Isten nekünk is kijelenti kegyelmét, szeretetét,... és utána várakozik, hogyan reagálunk erre.
Mk 14,3kk Így is lehet reagálni a megértett kegyelemre. Drága kenettel kente meg az Urat. Nem sajnálta rá.
Lk 21,1-4 A szegény özvegyasszony az egész vagyonát odaadta Istennek. Az Úr Jézus figyelte az embereket, hogyan teszik az emberek, amikor adakoznak, milyen szívvel adnak.
Rm 12,1 "szánjátok oda a ti testeteket"
Engedünk-e ennek a szeretetnek? Odaszánjuk-e magunkat?
hozzászól: Apostol I.
Isten adja, de nem mindenki fogadja el.
Egy fiatalember példája
- "Fogadd be az Úr Jézust a szívedbe!"
- "...de mivel jár, ha befogadom?"
- "Átveszi az irányítást az életedben..."
- "Akkor még most nem..."
40 év eltelt és még most sem fogadta be, és visszacsúszott bűnökbe.
Aki megérti az Isten szeretetét, abban ez azt munkálja, hogy ő is szereti, és viszont ad.
Terstegen példája
Varjas János testvér példája. Elajándékozta mindenét, teljesen odaszánta magát, mindent odaadott Istennek. Sok hívő nem értett ezzel egyet. Miért kell ezt így?
Mk 14 "hagyjatok békét neki... jó dolgot cselekedett velem" - ezt olvasták fel a temetésén.
hozzászól: Falucskai D.
Bizonyságtétel - Isten százannyit ad
ima: Apostol I. Z.é.: 444 - Minden szerinted legyen